Bellum, egy ostrom naplója - 8. bejegyzés
Írta: Fegyenc Dátum: Janur 31 2014 19:26:07
Döglött Klaxxi rovarok feküdtek mindenhol. Megcsonkított testük díszítette a járatot, a falat pedig a szanaszét fröccsenő vér festette vörösre. Ahogy haladtunk előre, egy sebzett orkba botlottunk. Testét klasszikus orgrimmari páncélzat fedte. Érkezésünk pillanatában jellegzetes baltáját ép egy döglött rovar testéből szedte ki. Felénk sem kellet fordulnia, azonnal tudtuk ki is ez az ork. A Horde egyik legendás veterán harcosa, Varok Saurfang.
Megpillantott minket, majd fájdalmasan felénk indult. Nagyon megviselte ez a kis csetepaté, több helyen is vérzett. "Áh, még több Voljin forradalmárjai közül. Szóval sikerült..." szólt majd tovább bicegett. Beszédbe elegyedtünk vele. Thrall után érdeklődött, és kérdezte, hogy áll fent az ostrom. Miután jó hírekkel szolgáltunk, azonnal rákérdezett Nazgrimra. Teljesen lesújtotta a halál híre. "Az a vén bolond, nagy vezér volt és jó harcos. Többre tartotta a Warchiefnek tett esküjét saját életénél. Pedig én próbáltam meggyőzni. Meggyőzni, hogy Garrosh elárult minket. De hiába, túlságosan büszke volt és lojális a végsőkig...". Megkért minket, hogy menjünk keressük meg Thrallt, és segítsünk neki véget vetni ennek. Élettelenül, megtörve távozott, de az igazi seb nem is a testén esett, hanem a belül a lelkén.
A járat egy nagy csarnokba vezetett, ahol csak új rajzottak a bogarak. Némelyikük a két oldalon elhelyezkedő párkányokon állt, de volt amelyik felettünk röpködött. Miután a lentiekkel végeztünk, a megmaradt rovar szúrós tekintettel nézett ránk. "Nézzétek testvéreim, a Megvilágosodott eljött közénk!". "Ilyen sokáig eljutottak? Mondtam neked, hogy a többieknek nem ártana némi genetikai módosítás!". "Nem hallgattak a figyelmeztetésedre Kil'ruk?". "Könnyedén lemészárolunk titeket, ahogy azt tettük a pandákkal is.". "Gyertek, gyertek Titánok gyermekei, nézzetek szembe velünk!".
Hárman támadtak ránk egyszerre. Amíg velük küzdöttünk, addig a többiek csak néztek, nem vették komolyan a harcot. Miután legyőztünk egyet egy másik ugrott a helyére. Teljesen úgy kezeltek minket, mint ha ők lennének a felsőbb rendű faj. Mindegyikük mestere volt egy harc modornak, és hárman együtt, nagyon komoly erőt képviseltek. Ha mind a kilencen nekünk estek volna, egészen biztosan halottak lennénk. De az arroganciájuk egyúttal a vesztüket is okozta. Szépen lassan vágtuk le őket, míg csak egy maradt. Neki is bevittük a kegyelem döfést. Térdre rogyott, hörgött, szájából ömlött a vér. "Jó harc volt Megvilágosodott, még találkozunk...".
A csatát követően a csarnok egyik sarkában megtaláltuk azt a rejtélyes ládát, melyet már többen is emlegettek. Óvatosan közelítettünk fel, mert még mindig dőlt belőle a sötét anyag. Üres. Nem volt benne semmi. "De vajon mi lehetett az?" Egészen biztosak voltunk benne, hogy a láda tartalma a közelben van, és akkor itt kell lennie Garroshnak is. A csarnokból csak egy felé vezetett tovább az út. A hatalmas ajtó megnyílt előttünk, és a kiáramló sötétség szinte hátralökött minket. "Biztos, hogy közel vagyunk! Most már semmi sem állhat az utunkba!..."
