A láncra vert őrző balladája...
Írta: Fegyenc Dátum: Szeptember 03 2013 00:05:03
Lei Shen az úr, a villámok termében, nincs is ki egyenértékű az ő szemében. Mégis van akitől még ő is csak retteg, láncra verve, elzárva tartja a bosszújától félve. De áldozatául esik a vakmerő büszkeségének, mert egy csapat bátor harcos vet véget a hiedelemnek. Mely szerint nincs sem ember, sem más teremtmény e földön, ki képes akár egy karcolást ejteni a dölyfön. A bukását követően, hatalmas titok tárul fel, és megnyílik a titkos terem, félelmetes üvöltések kíséretével. Csak úgy morajlik a fájdalmas, sebzett hang, akár egy megrepedezett templomi harang. Kik vagytok, mutassátok magatok!? Hol van az áruló, ki engem ide záratott? Letépve láncait rohamozza meg a csapatot, dühében, sebzett vaddisznóként játssza az áldozatot. Csattan az ütés a pajzson, beleremeg a föld alatta, de az óriás csak üvölt, még itt vagy te mihaszna? Segítségül hívja az ősi erőket, sorra idézi a misztikus gömböket. Gigászi ütközet ez, a legbátrabbakat is próbára teszi, de ezt a csapatot, nem csak a tudás, hanem a szerencse is kíséri. Az óriás kezd gyengülni, gömbök kezdenek mindenhol megjelenni. Jön is az utolsó támadás, egész termet beborítja a hatalmas robbanás. Térdre rogy, és lehajtja fejét, megszégyenülve gyászolja elvesztett becsületét. Legyőztetek, de kérlek, de kérlek benneteket, kegyelmezzetek, és hagyjátok meg a rongyos életemet. Élhetsz tovább, de vidd hírül mindenkinek, ahonnan jöttél nem látunk senkit szívesen közületek. Ezzel ért véget a mi kis történetünk, áldottak legyenek kik segítettek nekünk.
